A mesekönyv két szökevény kalandjairól szól. Tilinti királylány és szerelmese,
Milkó megszöknek a palotából, hogy az Elvarázsolt Erdőben megkeressék
Kerpeléti Áskompáskomot, a varázslót, akitől segítséget remélnek. Eközben
egyszer csak furcsa dolog történik velük...
Tilinti és Milkó megdöbbenve tapasztalták, hogy szinte meg se tudnak
moccanni.
Mintha mázsás súly nyomná tagjaikat. Mozdulataik lelassultak, majd megtorpantak
a levegőben. Aztán minden elsötétült előttük, s aláhullottak a tudattalanság
mély mocsarába…
Mikor magukhoz tértek, egy tisztás szélén találták magukat. Tagjaikat erős
indákból sodrott kötél fonta gúzsba. A tisztás közepén három furcsa kis szerzet
ugrabugrált.
- Felébredtek, hihihi - vihogott az egyik. Kerek, piros füle hatalmas
lángosként lebegett a feje körül. Kinyújtotta a nyelvét Milkó felé. - Búúú!
- Éppen ideje! Már nagyon éhes vagyok! - szólt türelmetlenül a másik, aki olyan
kövér volt, hogy ha nincsenek lábai, tán még el is gurul. - Laboda! - fordult a
harmadikhoz. - Mit csináljunk belőlük? Rántott csirkeszárnyat vagy babfőzeléket?
- Ti kik vagytok? - szedte össze magát Tilinti. - És miért kötöztetek meg
bennünket?
- Kacagó koboldok vagyunk. Röviden csak kacagoldok - mondta büszkén Laboda, a
harmadik apróság, aki láthatólag a csöpp emberek vezetője volt. Két társára
mutatott. - Ők a fivéreim: Cibere és Guriga. És azért kötöztünk meg benneteket,
hogy ne tudjatok elszökni. Az éjszakából szőtt hálót is azért dobtuk rátok -
bár ezt igazán magatoktól is kitalálhattátok volna…
- De mit akartok tőlünk?
- Semmi különöset, hihihi - kacarászott tovább a piros fülű, akit Cibere néven
mutatott be a fivére -, csak megenni.
- Ti emberevő koboldok vagytok? - szörnyülködött Milkó.
- Dehogy! Nem eszünk embert. Viszont tudunk varázsolni! Ezért fogunk ropogós
malacsültet varázsolni belőletek hagymás tört krumplival és kovászos uborkával!
- nyalta meg a szája szélét sóváran a kövérebbik testvér, Guriga. - Vagy
rántott békacombot sült krumplival és uborkasalátával. Vagy fogast Orly módra
rizzsel és…
- Nem! - kiáltott közbe Cibere. - Inkább petrezselymes burgonyával! Imádom a
krumplit! És a málnaszörpööööt! Laboda! Varázsoljunk belőlük málnaszörpöt is!
Kéééérlek!
Tilinti kétségbeesetten rángatta köteleit.
- De miért kellünk ehhez mi? Miért nem varázsoltok magatoknak valamit csak úgy?
Guriga felnevetett.
- Csak úgy? A semmiből? Hát mit képzelsz te? Semmiből nem lehet valamit
varázsolni!
- Hogy-hogy nem lehet! - csodálkozott Milkó. - Azt varázsolsz, amit akarsz, nem?
- Persze. De csak valamiből! Az egyik dologból valami másikat. Az energia- és
anyagmegmaradás törvénye a varázslatokra is érvényes! Energia és anyag nem vész
el, csak átalakul. Valami mássá. Például töltött káposztává!
- Nyughass már! - mérgelődött Laboda. - Nem lehet csak úgy, hipp-hopp
elvarázsolni őket!
- Miért ne lehetne? Nézd csak meg! - A kis kobold tett egy kört a kezével, és
Milkó hirtelen eltűnt. Helyén egy tányér bableves gőzölgött. - Fiiiiinom
csülkös bableves! Juj, de szeretemmmm!
Laboda mérgesen felmordult.
- Megmondtam, hogy nem! - Ingerülten intett egyet, mire csodák csodájára újra
Milkó üldögélt Tilinti mellett. Hiába no, ezek a koboldok értették a dolgukat,
azt meg kell hagyni!
Milkó értetlenül nézett körül, mint aki mély álomból ébred.
- Mi történt velem?
- Bableves lettél - rebegte rémülten Tilinti.
- Szegény szerelmem - sóhajtott magában Milkó. - Megbolondult a félelemtől… Az
előbb az egerek, most meg a bableves!
- De akkor meg mikor eszünk? - kérdezte panaszosan Guriga. - Éhes vagyok!
- Előbb meg kell tartani a tárgyalást! - nézett rá szigorúan Laboda. - Ha a
bíróság úgy dönt, hogy bűnösök, akkor elvarázsolhatjuk őket!
- Tárgyalást? - szólt közbe Tilinti. - De hát mi a vád ellenünk?
- Azt még nem tudom - vonta meg a vállát Laboda. - De majd csak kitalálunk
valamit!
- És hol a bíróság?
- Itt. Mi vagyunk a bíróság! Nézzük csak… Ki legyen a bíró?
- Én! - ágaskodott Guriga. - Én leszek a bíró!
Peckesen előrelépdelt, és ünnepélyes arccal az összekötözött pár felé fordult.
- Ezennel elítéllek benneteket vacsora végeztéig tartó felfalásra. Legyen
belőletek, mondjuk…
- Állj, állj, állj! - lépett közbe Laboda. - Ez így nem jó! Nem lehet mindjárt
az ítélettel kezdeni!
- Miért ne lehetne? - méltatlankodott Guriga. - Ha egyszer én vagyok a bíró!
Elítélem őket, és kész!
- Ez így nem szabályos - magyarázta Cibere. - Kell vádló…
- Ügyész - javította ki Laboda.
- Jó. Kell ügyész és védő is!
- Értem - ráncolta össze a homlokát Guriga. Látszott hogy erősen töri az fejét.
De azért nem törte egészen össze.
- Akkor… én leszek a védő!
- Legyél! - sóhajtott fel Laboda. Lassan kezdett elege lenni az egészből. - Én
majd bíráskodom.
- Mint a vádlottak védője, halálra történő zabálás ítéletét kérem a tisztelt
bíróságtól! Javaslom…
- Guriga! - vesztette el a türelmét Laboda. - Neked védened kell őket, nem
ítéletet kérni!
- Éppen azt csinálom! Megvédem őket az elfogyasztás elkerülésétől!
- Majd kérek rájuk ítéletet én! - szólt közbe Cibere. - Elvégre én vagyok az
ügyész!
Összevonta szemöldökét, kicsit elgondolkodott, majd komor hangon folytatta.
- Azzal vádolom e két földi személyt, hogy betörtek földünkre…
- Mi nem törtünk be sehova, csak éppen erre jártunk! - kiáltott kétségbeesetten
Milkó.
- … és zöldre festették növényeinket!
- Nem is festettük zöldre!
- Nem? - kérdezte drámai hangon Cibere. Két kezét színpadiasan széttárva
körbefordult a tisztáson. - Hát nézzetek csak körül! Nem zöld-e minden fű, fa
és bokor?
- Vagyis befestették! - türelmetlenkedett Guriga. - Na gyerünk, Laboda, hozd
meg az ítéletet!
- A védő nem kíván semmit felhozni a vádlottak védelmére? - húzta fel a
szemöldökét fenyegetőn a bíró.
Guriga elbizonytalanodott.
- A védelmükre?… De biztosan…
- Halljuk!
- Ööö… úgy gondolom, hogy védenceim teljesen… ööö.. izé… ártatlanok…- itt a
védő elhallgatott, majd kisvártatva dühösen kirobbant. - De hát hogy lehetnének
ártatlanok, ha egyszer éhes vagyok!
Laboda mérgesen bökött Guriga mellére.
- Megmondtam, hogy rendes tárgyalást akarok! Tessék védeni őket!
- Én meg megmondtam, hogy enni akarok! - ordította az arcába Guriga.
A két kacagold végtelen dühvel meredt egymásra, s a következő másodpercben már
lendültek is a varázskezek.
- Neee! - lépett közéjük kétségbeesetten Cibere, de már elkésett. Az ujjakból
szikrák pattantak ki, melyek keresztülszáguldottak a középen álló kis
kacagoldon, és pattogva állapodtak meg a két haragvó testvér testén. A
következő pillanatban a koboldok helyén nem maradt más, csak három füstölgő,
fekete hamukupac.
Tilinti és Milkó testéről lepattantak a kötelek, s ők hitetlenkedve bámulták a
koboldok kihűlő helyét.
- Futás! - tért magához Milkó. Megragadta Tilinti kezét, és sietős léptekkel
behúzta magával az erdő fái közé.
Néhány perccel később a hamukupacok szikrázni, pattogni kezdtek, és egyszer
csak hopp!, ott állt a három kobold.
- Jól rászedtük őket, hahaha - hahotázott Cibere. - Még hogy rántott békacombot
csinálunk belőlük!
- Ezek tényleg azt hitték, hogy meg akarjuk enni őket! - kacagott Guriga is.
- Hát sohasem hallottak róla, hogy az Elátkozott Világban semmi sem az, aminek
látszik? - fetrengett a földön hasát fogva Laboda. - Még annyit se tudnak,
hogy a kacagoldok nem étellel, hanem nevetéssel táplálkoznak!
- Hihihi, hahaha!
- Brühühi, jaj, de tele vagyok!
- Mindjárt kipukkadok!
És a három kobold a hasát fogva még hosszú percekig hahotázott a tisztás
közepén. Ebédeltek.
