Kardoszjánosz jókedvűen biciklizett a városban. Ahogy kerekezett, karikázott,
egyszer csak Lustapusta Zörömböröm háza elé ért. A kapun egy tábla függött,
rajta hatalmas betűkkel ez állt:
NE KOPOGJ!
Nem vagyok itthon!
Kardoszjánosz tanácstalanul megállt a tábla előtt, és megvakarta a fejét. -
Most mit tegyek - morfondírozott -, ha mégis itthon van Lustapusta, és
bekopogok, akkor biztosan mérges lesz. Igaz, akkor legalább kijön, és
beszélgethetek vele. Ha nem kopogok, nem lesz mérges ugyan, de akkor meg nem
jön ki. Állhatok itt napestig. Vagy estestig. Aztán meg lehet, hogy nincs is
itthon. Akkor meg hiába ácsorgok itt hetekig. Meg nyolcakig. Étel nélkül, ital
nélkül. Végül még itt pusztulok el. Beadom a kulcsot. Feldobom a talpam. Akkor
aztán sírhatsz, Zörömböröm barátom! Meg mindenki. Szegény Kardoszjánosz,
mondják majd. Belepusztult abba, hogy nem mert kopogni. Minek is raktam ki azt
az átkozott táblát, veri majd a fejét a falba Lustapusta. A végén még ott
pusztul Lustapusta Zörömböröm is, ahogy kétségbeesetten püföli a falat a
fejével! Vagy összedől a viskó. Egyenesen rá Lustapustára. Az meg szegény,
alatta marad. De az is lehet, hogy a bánat fojtja meg. A mélabú. Így, vagy úgy:
meg kell mentenem szegény Lustapusta Zörömböröm életét. Tehát bekopogok.
És bekopogott.
Kisvártatva kikukucskált Lustapusta Zörömböröm. Kidugta kócos fejét az ajtón,
és barátságosan Kardoszjánoszra nézett.
- Szervusz Kardoszjánosz! Te kopogtál?
- Persze, hogy én kopogtam! - válaszolta Kardoszjánosz. - Ki a ménkű kopogott
volna! Látsz még mást is?
- Akkor jó - bólintott megkönnyebbülten Lustapusta Zörömböröm -, már attól
féltem, hogy Cérnakő kopog. Azért tettem ki a táblát, hogy ha erre jár, eszébe
ne jusson bekopogni. Ugyanis rettentő mód haragszik rám, amiért elhíreszteltem
a városban az esetét az idegennel.
- És gondolod, hogy ha haragszik rád, akkor törődik azzal, hogy miket irkálsz
ide? - csóválta a fejét Kardoszjánosz. - Ha keres téged, akkor úgy bekopog,
mint a pinty! Vagy inkább, mint a harkály. Rád dönti az ajtót. Szétdózerolja a
házadat. Felégeti az egész várost. Vagy akármit is csinál.
- Igazad lehet - töprengett Lustapusta Zörömböröm. - Pedig azt hittem, hogy jó
ötlet.
- Hát nem! - mondta Kardoszjánosz. - Arról már nem is beszélek, hogy a
barátaidat meg elriasztod ezzel a táblával. Képzeld el, hogy ott van bent
Cérnakő, és téged gyepál. Kitépi a hajadat. Vagy fojtogat. Én meg mondjuk erre
járok, és nem merek bekopogni, nehogy megzavarjalak. Szegény Zörömböröm,
gondolom magamban, biztosan úgy elfáradt, mint a pinty...
- Vagy a harkály - szólt közbe Lustapusta Zörömböröm.
- Vagy a harkály - bólogatott Kardoszjánosz. - És nem merek kopogni, mert a
végén még megharagszol.
- Dehogy haragszom! Hiszen te a barátom vagy! Te akkor kopogsz be, amikor csak
akarsz. Akár dörömbölhetsz is. Vagy rugdoshatod az ajtómat. Kérlek szépen,
rugdosd meg egy kicsit az ajtómat! - kérlelte Lustapusta Zörömböröm.
Hogy meg ne bántsa barátját, hát Kardoszjánosz egy kicsit megrugdosta az ajtót.
- De akkor meg mit tegyek? - kérdezte tanácstalanul Lustapusta Zörömböröm. -
Egyszer csak jön Cérnakő, és se szó, se beszéd, fogja magát, és bekopog. Én meg
kijövök, mert azt hiszem, hogy valamelyik barátom, és akkor rögtön benne vagyok
a csávában. Cérnakő meg jól elagyabugyál. Feltörli velem a padlót. Kiveri a
fogamat. Meg ilyenek... Most mit tegyek, mondd?
- Hát, ez nem egyszerű probléma - jelentette ki Kardoszjánosz. De hát azért van
az emberfiának barátja, hogy addig törje a fejét, míg meg nem találja a
megoldást. Kardoszjánosz pedig megtalálta.
- Mást kell kiírni a táblára! - bökte ki a végén határozottan.
- Ez jó ötlet! - bólintott elismerően Lustapusta Zörömböröm. - Tényleg. Mást
kell kiírni... De mit?
- Hát... azt még nem tudom... - vallotta be Kardoszjánosz. - De kitaláljuk
mindjárt azt is.
És gondolkodott serényen, csak úgy izzott az agya. Füstölt, szikrát hányt,
sistergett. De nem hiába, végül kiókumlálta a megoldást.
- A következőt kell ráírni - mondta Kardoszjánosz.
KOPOGJ CSAK BÁTRAN!
Úgysem vagyok itthon.
Lustapusta Zörömböröm ezen elgondolkodott, majd kis idő múlva bizonytalanul
megkérdezte - Mondd csak Kardoszjánosz! Miért jó, ha ez van a táblára írva?
Hiszen ettől még nyugodtan bekopoghat Cérnakő!
- Miért kopogna be, ha egyszer nem vagy itthon! - mosolygott fölényesen
Kardoszjánosz.
- Tényleg! - álmélkodott el Lustapusta Zörömböröm. Elismerően bámult lángész
barátjára, de látszott rajta, hogy valamin töri a fejét. Kisvártatva azt
mondta. - De... akkor nem kopognak be a barátaim sem, hiszen ők is azt hiszik,
hogy nem vagyok itt.
- Már miért ne kopognának? Hiszen oda van írva, hogy csak kopogjanak bátran!
- Hát persze!... Hát persze, hogy bekopognak, ha egyszer oda van írva! Még a
vak is látja! Kopogjanak csak bátran! Már miért ne kopognának?
- Még bele is rúgnak az ajtóba - nyugtatta meg Kardoszjánosz.
- De akkor Cérnakő meg miért nem kopog be? - vitatkozott tovább Lustapusta
Zörömböröm. - Hiszen ő is elolvassa, hogy csak kopogjon be bátran!
- De hát minek kopogna be, ha egyszer nem vagy otthon! - mutatott rá logikusan
Kardoszjánosz.
- Tényleg... Inkább bosszúsan elmegy haza. Vagy ahova csak akar. Kardoszjánosz
barátom, te zseni vagy! - kiáltott boldogan Lustapusta Zörömböröm, és buzgón
tüsténkedni kezdett.
Hipp-hopp, lekapta, megfordította a táblát, és a hátuljára felírta a kitűnő, új
szöveget. Kipp-kopp, felszögezte az ajtóra, és elégedetten nézegette.
- Most aztán jöhetsz, Cérnakő barátom!
