Élt egyszer egy szegény asszony, akinek született egy gyönyörű fia. Olyan szép
volt, hogy csodájára járt az összes szomszéd. Amikor felcseperedett, így szólt
hozzá az édesanyja.
- Drága fiam, eljött az ideje, hogy szerencsét próbálj a világban! Indulj hát
neki a hosszú útnak, és légy bátor, merész! Meglátod a szerencse nem kerül majd
el!
- Nem úgy van az, édesanyám! - válaszolta a fiú. - Nem az én dolgom világot
próbálni!
- Hát kié, te?
- A legkisebb fiú dolga az!
- De hát csak egyetlen fiam van, te gyerek! Így aztán te vagy a legnagyobb, s
egyben a legkisebb fiam is!
- Az lehet, de néhány év múlva, mikor testvéreim lesznek, már én leszek a
legidősebb fiú! S így aztán, mivel a legkisebb gyermek dolga szerencsét
próbálni, nekem bizony semmi dolgom a világgal! Sem most, sem máskor!
S bizony, így is történt, ahogy a fiú megjósolta. A szegény asszony hamarosan
szült még egy gyermeket. Mikor az is nagyobbacska lett, az anyja így szólt
hozzá.
- Édes fiam, legkisebb gyermekem! Ideje, hogy szerencsét próbálj a világban.
Vár a sok feladat, s a fél királyság!
- Ugyan már, édesanyám! - szólott a fiú. - Ez nem az én dolgom, hanem a
harmadik gyereké! Én pediglen csak a másodszülötted vagyok, tehát a
szerencsepróbálással bizony még várni kell!
Mit tehetett szegény asszony, várt. S mikor a harmadik fia is megszületett,
nagyon örvendezett, mert tudta, hogy bizony hamarosan eljön a várva várt nap, s
a legkisebb gyermek végre beteljesíti sorsát.
- Édes fiam, drága Butykó! - szólongatta harmadik fiát, mikor úgy gondolta,
hogy elérkezett az idő. - Indulj útnak, vár a sok kaland, s a jutalom! Küzdj
meg a boszorkánnyal, a hétfejű sárkánnyal, s a gonosz manókkal, hogy elnyerhesd
jutalmadat, a királykisasszony kezét és a fél királyságot!
- Jól van drága édesanyám, csak lepihenek kissé! - ásítozott Butykó.
- Ne ásítozz, édes fiam, hanem indulj a világnak!
- Csak óvatosan azzal az indulással - intette Butykó. - Képzeld el, mi
történik, ha fáradtan, pihenés nélkül indulok útnak! Elbotlom már az első
akadálynál! Jobb lesz, ha alszom pár órácskát, s csak aztán kísértem meg a
szerencsét. Frissen, kipihenten - azzal már dőlt is be az ágyba, s fordult
egyenesen a fal felé.
Az anyja türelmetlenül járkált fel- s alá a házban. Néhány óra elteltével aztán
keltegetni kezdte Butykót.
- Édes fiam, indulnod kéne már! Várnak a boszorkányok, sárkányok, s a többi
borzasztó teremtmény!
- Mindjárt, mindjárt, csak alszom még egy keveset - morogta Butykó, s húzta
tovább a lóbőrt.
- De édes fiam! A mesék főhősei nem szoktak aludni! - tördelte a kezét az
anyja. - Hosszú napokon keresztül lovagolnak a sűrű, sötét erdőkön keresztül.
Megküzdenek minden ármánnyal, gonoszsággal. Túljárnak a randa boszorkány eszén!
Megküzdenek a tűzokádó, hétfejű sárkánnyal! Legyőzik a gonosz manókat! S
mindeközben nem alszanak egy jottányit sem! Így aztán feleségül veszik végül a
gyönyörű királykisasszonyt, s elnyerik véle a fél királyságot!
Hanem beszélhetett Butykónak, amennyit csak akart, az úgy horkolt tovább,
mintha az lenne a dolga. Aludt egy napot, kettőt, átaludta az egész hetet, az
egész hónapot.
S mit kerteljünk, bizony átaludta az egész mesét.
A boszorkány, a hétfejű sárkány és a gonosz manók meg azóta is csak röhögnek a
markukba.
