Az állat én vagyok

A KÓRHÁZ olyan intézmény, melynek legfőbb jellemzője, hogy épületeinek állaga vég nélkül romlik. E tulajdonságában leginkább a benne fekvő betegekhez hasonlít. Azt a betegekben is végbemenő állapotromlást, mely még a kórházénál is gyorsabb ütemű, intenzív nek nevezzük. Az ilyen betegek elhelyezésére szolgáló részleg is innen kapta a nevét.

A kórház működését a benne dolgozó személyek tevékenysége révén érthetjük meg a legkönnyebben, ezért vizsgálatainkban erre a területre összpontosítunk.



1. Az orvos

Az orvos egyetemi képzés útján megnyomorított emberi szervezet, melynek tényét az orvos neve előtt feltüntetett "dr" billog jelzi élete végéig. A közhiedelemmel ellentétben az orvos legfőbb feladata nem a gyógyítás, hanem a tudományos kutatás, ami alapvetően a különböző borítékok beltartalmának beható elemzésére irányul. A lealacsonyító fizetést túlszárnyaló anyagi ösztönzés teljes hiányában ugyanis csak ez a tevékenység képes kitágítani az orvosi lét egzisztenciális kereteit.

Gyógyításnak azt a spontán folyamatot nevezzük, melynek eredményeképpen a beteg vagy meggyógyul magától vagy nem. Ha nem, akkor a beteg nem reagál a kezelésre kifejezés használatos, jelezvén, hogy a beteg a hibás, az orvos nem tehet semmiről. Hasonló orvosi reakció a széleskörű vizsgálatokat követő semmi sem indokolja, hogy rosszul érezze magát felkiáltás, mellyel az orvos jelzi a halálán lévő betegnek, hogy:

• valójában teljesen egészséges
• de ha nem, akkor se szimuláljon.

Teljes félreértésen alapul tehát az a nézet, miszerint az orvos feladata az egészség megőrzése és az emberek gyógyítása. Az orvostudomány számára ugyanis a megfejthetetlenül egyszerű mikroszkopikus lények jelentik a létformák csúcsát. Ezzel szemben az emberi szervezet szükségtelenül bonyolult, s így a törzsfejlődés nyilvánvaló zsákutcájának tekinthető. Éppen ezért a folyamatosan termelődő betegek gyógyítása eleve a természet ellen való, s az orvos munkássága nyilvánvalóan nem is irányulhat erre a tevékenységre. A tudományos elismerést az orvosnak ezért nem a gyógyítás, hanem a publikációk és előadások növekvő száma hozhatja csak meg. Az orvos ezekben adja közre a betegek megnyomorításában és szenvedésének fokozásában kiválónak bizonyult eszközök alkalmazásának csodálatra méltó tapasztalatait.

Itt kell megemlítenünk az orvostudomány azon sajátosságát, mely a közérthető emberi nyelv makacs elutasításában nyilvánul meg. Az orvostudomány máig is leghatalmasabb sikerét érte el akkor, mikor a latin nyelv állhatatos használatával végre elérte annak halottá nyilvánítását. Ezzel egy hatásos, titkos kódrendszer re tett szert, mely misztikus ködbe burkolja az egyébként is megismerhetetlen valóságot, és így kiválóan alkalmas a megszerzett orvosi ismeretek hiányának palástolására. Az érthetetlen latin szavak sűrű használata ugyanakkor csodálattal tölti el a betegeket. (Ehhez képest csak elenyészőek az olyan kellemetlen félreértések, mint amikor a közeli exitus kifejezés hallatán a beteg az általa ismert exit szóra asszociálva azt hiszi, hogy végre hazamehet.)

Az orvostudományok egészét felfogni képtelen doktorokat szakorvosnak nevezzük. Jellemzőjük, hogy a megkívánt szakmai tudásnak csak egy szűk részterületét képesek befogadni és művelni. A szakorvosok a területüket érthetetlen idegen szavakkal álcázzák. Ezek közül csak néhány példát sorolunk fel:


A szakorvosok egyes típusai

anaszteziológus - a korábban kanaszteziológus névvel illetett sportos orvosok, akik legmélyebb álmukból felébresztve is készek a kártyajáték űzésére.

urológus - olyan orvos, aki tanulmányai során az emberi test felépítésében megrekedt a deréktájéknál, a felsőbb régiók működésével már nincs tisztában.

neurológus - olyan orvos, aki bármit hajlandó csinálni, csak ne urológus legyen. Ettől való félelme rendkívüli izgatottságban mutatkozik meg.

nőgyógyász - a férfiszervek anatómiáját és működését megtanulni képtelen orvos.

röntgenorvos - szakmai felkészültségének csúcsán lévő orvos, aki átlát a szimuláló betegen.

patológus - olyan orvos, aki belátva, hogy az élőkért nem tehet semmit, a halottak szétszabdalásában talál lelki kiteljesedést.

balneológus - a bálnák értelmi képességeit felmagasztaló orvos, aki ezen emlősök nagyszerűségét a víz jótékony hatásával magyarázza, ezért a betegeket is gyógyvizzel kezeli.

traumatológus - olyan orvos, aki a betegséggel váratlanul szembetalálkozva ijedtében szikével vagdalkozik.

2. A nővér

A nővérek kórházi tevékenysége két alapvető feladat köré csoportosítható, úgymint:

• munkahelyi
és
• egzisztenciális feladat.

A nővérek munkahelyi feladata, hogy a folyosókon fel-alá járkálva, zord arckifejezéssel csörgessék kulcsaikat. Ez a viselkedés elsősorban az élősködő életmódot folytató betegek és hozzátartozóik visszataszító támadásainak elhárítására irányul. Azok a nővérek, akik érthetetlen lelkesedéssel lázat, vérnyomást mérnek, ágytálaznak, mosdatnak és egyéb könyörületes betegközeli munkát végeznek, az irgalmas kategóriába tartoznak, s mint ilyeneknek nem a kórházban, hanem zárdában (esetleg elmegyógyintézetben) volna a helyük. Mivel ilyen nővérekből megmagyarázhatatlan módon több is fellelhető az egészségügyi intézményekben, az állam szégyenletes fizetésük tartós leszorításával próbálja őket a pálya elhagyására kényszeríteni. E szándék sikeréből származik a nővérszálló kifejezés.

A nővérek munkahelyinél is fontosabb egzisztenciális feladata, hogy az elhelyezkedésüket követő egy-három év alatt megfelelő férjanyagot találjanak a rendelkezésre álló orvosi kínálatból. A nővérek és orvosok között e cél egyik lépcsőfokaként létrejövő bensőséges testi kapcsolat neve az injekció, míg a házassággal megkoronázott sikeres küzdelem eredménye az infúzió. A nem kívánatos gyermekáldás neve: orvosi műhiba. A házassághoz vezető út sajnálatosan hosszú és fáradalmas. Ezért a szükséges pavlovi reflexek kiváltása céljából a nővérek folyamatos kulcscsörgéssel adják készségük hallható jelét az orvosoknak. Mivel a kívánatos esemény bekövetkeztének pontos helyszine előre nem ismert, ezért elővigyázatosságból az inézmény összes szobájának ajtaján a
3. A beteg

A kórházak teljesen felesleges és káros alkotórészei a betegek, akik nélkül az intézmény sokkal jobban és hatékonyabban tudna működni.

E tétel alátámasztására a kórházi alkalmazottak gyakran fognak olyan bizonyítási eljárásba, melynek során tevékenységük ideje alatt a betegek létezéséről nem vesznek tudomást. Ezek minden esetben igazolták a fenti állítást, vagyis azt, hogy a kórház igazán megfelelő munkájához a betegek jelenléte nem csak hogy szükségtelen, de kifejezetten káros is.

Azon alkalmak egyikét, mely során az orvos mégis találkozik a beteggel, vizitnek nevezzük. A vizit egyetlen célja, hogy a beteg jól meg tudja jegyezni, kinek a kezébe kell a borítékot csúsztatni. Ehhez azonban megfelelő gyakoriságú találkozásra van szükség, mivel a korlátolt felfogású betegek képtelenek a sok egyforma, fehérköpenyes orvost megkülönböztetni egymástól. Ezért a vizitre naponta sor kerül. A boríték kézbesítésének folyamata egy nem normális (ún. para-)jelenség, melyet a betegeknek az orvos megközelítését célzó alázatos, araszoló mozgására utaló p araszol vencia kifejezéssel szokás illetni. E nemes adományozás kiteljesedésének elősegítésére irányul a látogatási idő, mely alatt a borítékkal felszerelkezett hozzátartozók is szívesen látott vendégek az intézményben. Hangsúlyozni kell azonban, hogy általánosan elterjedt veszélyes tévedés az a nézet, mely szerint ez az időszak a betegek látogatására szolgál!

A betegek a kórházban egy speciális vasból készült kereten fekszenek, melynek lényege, hogy megfelelő alkalmatlanságot tanúsítson a ráhelyezett matrac szilárd alátámasztására. Ez a szerkezet kiválóan alkalmas viszont az egyébként is csak fölöslegesen ott fekvő betegek mielőbbi elűzésére.

A betegek speciális egészségügyi azonosítására szolgál a TAJ-szám. Ez a taj (vagy tajt) siker kifejezésből rövidített szakszó, melyből száműzték a siker, mint elérhetetlen orvosi kategória kiemelését.

A betegek mindenkori állapotát a lázlap rögzíti, melyet a beteg személyiségi jogainak védelmében manapság már nem az ágy végében helyeznek el. Ez biztosítja, hogy az adatok védve legyenek az egyetlen olyan személy (a beteg) szeme elől, akire vonatkoznak. Ezzel az eljárással az is elérhető, hogy a betegnek mindenképpen az orvoshoz vagy a nővérhez kelljen fordulnia, ha az állapotával kapcsolatos információk birtokába szeretne kerülni, s ez kiváló feltételt teremt a fent említett parajelenség létrehozására.

Itt jegyezzük meg, hogy a beteg minősítés automatikusan mindenkire vonatkozik, aki a kórház karmaiba kerül, függetlenül attól, hogy egészséges-e vagy sem. Ez a kategória ugyanis nem egészségi állapotot jelöl, hanem annak a személynek a megbélyegzésére szolgál, aki az ott dolgozók életét jelenlétével megkeseríteni merészeli.

A betegek elűzésére többféle eszköz ismert, ezek egyik legkegyetlenebbike a diéta, amely a nincs pénz tisztességes kajára állapot kórházi megfelelője. E szörnyű kínzás enyhítésére szolgál a büfé intézménye, melynek legfőbb kritériuma, hogy árai a béka jelentékeny részéhez illeszkedő orvosi fizetésekkel fordított arányban álljanak. Mivel az elérendő cél az, hogy a betegek egy idő után maguktól leszokjanak az evésről, ezért a fejlettebb felfogású kórházakban evőeszközt sem biztosítanak az étkezésekhez, ezzel is utalva a kívánatos állapotra. Egy másik hatásos inkvizíciós eszköz a műtét, ami a betegen végzett olyan mű vi beavatkozás, melynek az orvos egészsége szempontjából semmi jelentősége sincs, vagyis valójában (az orvos számára) igazi tét nélküli. Speciálisan a kórházakban alkalmazott kínzóeszköz a kacsa, amelynek tartalma az ismert sajtótermék színvonalát reprezentálja.

A betegségek kiküszöbölésére a gyógyszerek szolgálnak, amik már eleve a nevükben hordozzák, hogy az orvosi eljárás sikeres, a kórházban való tartózkodás és a személyzet feltartása a továbbiakban szükségtelen. A kórházak ugyanakkor csak annyi gyógyszerrel rendelkeznek, amennyi az orvosok és a nővérek családi szükségleteit fedezik, ezzel is jelezve, hogy a betegekre semmi szükség.



ÖSSZEGZÉS

Rövid tanulmányunkban nem tudtunk kitérni a kórház sok olyan jellemzőjére, melyek léteznek ugyan, de a kórház működésének megértése szempontjából kevésbé lényegesek. (Ilyen például az intézmény szövevényes és minden logikát nélkülöző szervezeti felépítése, gazdasági körülményei vagy az orvosok hierarchikus alá-fölérendelési viszonyai.) Tanulmányunk célja inkább a végső következtetéshez vezető út feltárása volt.

Összegzésként levonható a következtetés, hogy a betegek jelenlétéhez hasonlóan valójában az orvosok és a nővérek tevékenysége is szükségtelen a kórház rendeltetésszerű működtetéséhez. Ezért a következő logikus lépés az intézmény jövőbe vezető útján nyilvánvalóan az orvosok és a nővérek kórházból történő eltávolítása lesz. Ez egyidejűleg kiválóan megoldja majd a betegek és hozzátartozók távoltartásának nehéz feladatát is, hiszen minek menjen az ember olyan kórházba, ahol se orvos, se nővér nincsen.

Egyetlen megoldandó feladat marad már csak ezután: a paraszolvencia átadásának kérdése. Ahhoz, hogy ezen önkéntes adományt a betegek eljuttassák az orvosoknak és a nővéreknek, szükség lesz egy intézményesített átadóhelyre, ahol az adományozók és adományozottak megfelelő rendszerességgel találkozhatnak.

Hívjuk ezt a helyet KÓRHÁZ-nak!