A jajszárnyú fecskerigó

- Rajzolj nekem oroszlánt! - kérte Pattibaba.

- Miért pont oroszlánt? Rajzolok neked inkább egy cicát - mondta Padantyú, és a régi, jól begyakorlott mozdulattal egy kört kanyarított a papírra.

- Ez a feje. Ezek meg itten a fülei - magyarázta, majd véste tovább a köröket, hurkokat. - Itt a teste, a lábai, a szeme, a szája, és ami a legfontosabb - néhány kackiás vonal -, a bajsza!

Egy hetyke kis jószág kajánkodott a lapon. Pattibaba tűnődve nézegette egy darabig, majd kibökte: - Mindig csak cicát rajzolsz! Rajzolj orosz...

- Lovat is tudok - vágott közbe gyorsan Padantyú. Ceruzája száguldott a papíron. Hipp-hopp készen is lett a ló. - Na, mit szólsz? Jó kis paci, ugye?

- Jó - mondta Pattibaba minden meggyőződés nélkül. - De rajzolj inkább oroszlánt!

- Na jó - sóhajtott Padantyú -, ha neked mindenáron az kell. Rajzolok neked egy oroszlánt. - Kicsit eltűnődött, majd maga elé vett egy tiszta papírlapot, és egy apró pöttyöt tett a közepére. - Kész! - jelentette ki elégedetten.

- Mi ez? - csodálkozott Pattibaba.

- Oroszlán.

- Ez nem is oroszlán!

- De igen az! Csak nagyon messze van. Azért látszik olyan kicsinek. Majd ha közelebb jön, akkor nagyobb lesz, és jobban látod majd te is, hogy ez egy oroszlán.

- Akkor jöjjön közelebb!

Padantyú széttárta a két kezét. - Az nem rajtam múlik, hanem az oroszlánon.

- És ha nem akar közelebb jönni?

- Akkor csak ilyen kis pötty marad.

Pattibaba elszontyolodva nézett a papírra. Majd Padantyúra emelte tekintetét, és azt kérdezte. - Tudsz mást is rajzolni?

- Én ne tudnék? - hepciáskodott Padantyú. - Bármit lerajzolok, amit csak kérsz!

- Akkor rajzolj egy elefántot!

- Tessék! - mondta Padantyú önelégülten, és egy újabb pontot bökött a papírra.

- Ez az elefánt? De hát az előbb azt mondtad, hogy ez egy oroszlán!

- Mert az a másik egy oroszlán volt - magyarázta Padantyú magabiztosan. - Ez pedig egy elefánt. Hosszú ormánnyal.

- Nincs is hosszú ormánya - tanulmányozta a pöttyöt közelre hajolva Pattibaba.

- De van. Csak az is olyan kicsinek látszik, hogy nem veszed észre.

- Akkor jöjjön közelebb!

- Mondtam már, hogy az nem rajtam múlik! Ha akar, akkor közelebb jön, ha nem akar, akkor nem.

- Ez így nem ér semmit - döntötte el Pattibaba. - Nem is tudsz rajzolni!

- De igenis tudok! - erősködött Padantyú. - Csak kívánnod kell, és lerajzolok bármit! Mit szeretnél?

- Hát... - Pattibaba kicsit elgondolkodott -, rajzolj egy dimbes-dombos tájat. Fákkal és virágokkal.

- Jó! - mondta Padantyú, és egy pöttyöt tett a papírra.

Pattibaba összevonta szemöldökét. - Ez a dimbes-dombos táj?

- Igen - nevetgélt önelégülten Padantyú. - Dimbeske-domboska. Pirinyó virágocskákkal. Ott labdázgatnak a gyerekecskék picinyke labdácskákkal - kántálta, és közben jót szórakozott azon, hogy milyen okosan túljárt Pattibaba eszén.

- Ez nem is táj - szögezte le Pattibaba mérgesen.

- De bizony az! Csak messze van - vigyorgott Padantyú.

- Nem táj! - erősködött Pattibaba. - Mert... nézd meg! - és kimutatott az ablakon. - A táj nem lehet egy apró pötty. A tájnak mindig van olyan része, ami közel van. És az jól látható!

Padantyú abbahagyta a heherészést. Ennek a csitrinek igaza van, gondolta, s elbizonytalanodva nézett Pattibabára. - De... tudok ám igazi tájat is rajzolni - nyögte. Egy üres papírt vett maga elé, s lassan, elgondolkodva két kisebb hullámot firkantott rá. - Tessék! Itt egy táj.

Pattibaba fitymálóan nézegette. - És hol vannak a fák?

- Itt nincsenek fák - szögezte le Padantyú. Kezdett visszatérni a magabiztossága. - Ez ugyanis egy sivatag. Itt nincsen semmi más, csak homok és homok.

Pattibaba elszontyolodott. - És állatok? Állatok sincsenek?

- Állatok? - gondolkodott el Padantyú. - De vannak állatok. Például teve.

- Akkor rajzolj tevét - nyugodott meg Pattibaba.

- Semmi az nekem - mondta Padantyú, és a ceruza ismét élénken száguldozott a papíron. Néhány görbe vonal, két jól látható púp, néhány vonal a lábaknak, és kész is a teve.

- Vékony a lába - kifogásolta Pattibaba.

- Vékony hát, mert éhezik!

- Miért éhezik?

- Mert nem talál ennivalót a sivatagban.

- Akkor miért nem megy máshová, ahol talál?

- Mert már jártányi ereje sincs az éhségtől.

- És miért nem ment akkor, amikor még nem volt ilyen éhes? Evés után. Mert valamikor csak evett, nem?

- Persze. De akkor meg minek ment volna? Ha egyszer talált magának ennivalót, akkor semmi szüksége sem volt arra, hogy máshol keressen.

Ezen Pattibaba elgondolkozott. - Akkor adjunk neki enni!

- Hát... az az igazság, hogy nem tudom, mit eszik a teve - mondta Padantyú bizonytalanul.

- Nem tudod? - nézett rá Pattibaba csodálkozva. - Én tudom! - Fogta a ceruzát, és ügyetlenül odamaszatolt valamit a teve elé.

- Ez mi? - kérdezte Padantyú.

- Ennivaló - magyarázta Pattibaba.

- Ez nem is ennivaló. Ez csak egy krikszkraksz.

- Persze - bólintott Pattibaba. - Ez ugyanis... - alig tudta kimondani -, egy krikszkrakszevő teve.

- Vagy úgy! - nézett rá elismerően Padantyú. - Akkor már értem!

Egy darabig elégedetten nézegették a tevéjüket.

- Nem eszik - kifogásolta egy kis idő múlva Pattibaba.

- Persze, hogy nem eszik. A krikszkrakszevő tevék éjszaka táplálkoznak - világosította fel Padantyú -, amikor senki sem látja őket!

- Akkor menjünk aludni - határozott Pattibaba. - Majd reggel megnézzük, hogy evett-e!

Másnap izgatottan hajoltak a rajz fölé. A teve elől eltűntek a krikszkrakszok.

- Megette - mondta Padantyú örvendezve. Pattibaba gyanakodva nézett rá. - Nem te radíroztad ki?

- Én? - hördült föl Padantyú. - Én? Dehogy! A teve ette meg!

- Tényleg, mintha kicsit vastagabbak lennének a lábai - tanulmányozta a tevét Pattibaba. - Akkor adjunk neki enni megint!

Több napon keresztül táplálták a kis tevét. Még nevet is adtak neki: ő lett Bendegúz. A krikszkrakszevő teve. Egyre jobban gyarapodott. Először vékony, piszkafa-lábai lettek erősebbek, aztán meghízott a teste is. Két púpja olyan hatalmas lett, hogy még!

Az egyik reggelre aztán eltűnt a teve.

- Hova lett? - kesergett Pattibaba.

- Biztosan elment, hogy megkeresse a társát - vigasztalta Padantyú.

- Van neki társa?

- Persze, hogy van. Mindenkinek van társa. Barátja, felesége vagy valaki, aki szereti őt, és akit ő is szeret.

- Mint Sámseméknek Pamuhihőke?

- Igen. Vagy mint te nekem... meg a szüleidnek.

- És nem is jön többé vissza?

- De igen. Majd ha felnősz, és neked is lesz valakid..., egy ilyen kis csitri, mint te... akkor majd visszajön Bendegúz.

Pattibaba elgondolkodott. - És akkor majd ő fogja etetni?

- Bizony. A krikszkrakszokkal.

- És mi lesz, ha nem tud majd krikszkrakszot rajzolni?

- Az nem fordulhat elő. Minden gyerek tud krikszkrakszot rajzolni.

- És a felnőttek?

- Azok nem mind tudnak. De én persze tudok! - jelentette ki Padantyú önérzetesen.

- Akkor rajzolj!

- Ha akarod! - vonta meg a vállát Padantyú, és az előtte fekvő üres papír közepére gondosan odapöttyentett egy apró, picike pontot.